A világ legelső, egyben legnagyobb vízalatti étterméről van szó, amely az északi tengerben helyezkedik el, Kelet-Norvégia partjainál, öt méter mélyen a felszín alatt. Hogy miért nem hallhatott még Ön erről a különleges, és lélegzetelállító helyről? Talán azért mert 2019 márciusában nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, azonban máris nagy sikernek örvend a turisták és a norvég lakosság körében. Egyedülálló építészeti alkotásról van szó, amely összesen mintegy száz vendég befogadására is alkalmas kialakítást kapott. A világos nem egyedülálló a létesítmény, de Európában az első, így úttörő lehet a piacon. A külső megjelenését nem másnak köszönheti, mint az elismert építésznek, Snohetta-nak.

Kulináris kalandozás az Emírségekben és Egyiptomban

Azok, akik az Egyesült Arab Emirátusokba utaznak, a helyi és a világ minden tájáról származó finomságokat királyoknak járó kiszolgálás mellett fogyaszthatják el. Sőt. Vacsorájukat óriási akváriumok mellett, felvonuló tevéket nézve, de akár egy Forma 1-es versenyt követve is elkölthetik. A kényeztető, ötcsillagos szolgáltatások Egyiptom vendéglátásától sem idegenek, ám ugyanilyen népszerűek a finom, friss fogásokat kínáló gyorséttermek is. 

Bővebben

Nem mindennapi afrikai éttermek

A gőzmozdony pöfékelve, látványos füstfelhőt eregetve fut ki az állomásról. A elegáns vonat utasai izgalmas finomságokat kóstolhatnak, miközben nem akármilyen látvány tárul eléjük: maga a fenséges Viktória-vízesés. Az Afrikába utazók számára nem csupán a szafari jelenthet egy életre szóló kalandot, hanem a látogatás is egy nem mindennapi, különleges atmoszférájú étterembe.

Bővebben