Interjú Vastag Csabával

A 2010-es X-Faktor győztese, Vastag Csaba adott exkluzív interjút a verseny utáni mozgalmas életéről, színházban való szerepléseiről, valamint a jövőbeli terveiről. Mesélt nekünk az Amerikában töltött időszakról, valamint arról, hogy miért nem álltak elő az elmúlt időben új dallal.

A Popdaráló című műsorban ismerhetett meg téged az ország, ám az igazi áttörést számodra az X-Faktorban aratott győzelmed jelentette. Mennyire változott meg ezután az életed?

Általában mindenkinek ez a kérdés jut először az eszébe, természetesen nagyon. Rendkívül intenzív munka volt, amit az X-Faktorban csináltunk, és a java még csak azután következett. Én mindig azt szoktam mondani viccesen, hogy gyakorlatilag ugyanazt csinálom most is, mint előtte, csak most már érdekel is valakit J. Alapvetően értelmet adott az életemnek, a munkámnak, zenekarunknak. Az X-Faktort egy kimondottan fontos lépcsőfoknak tekintem, és az egyik legnagyobb dolognak, ami történt velem.

Nemrég Amerikában jártál, ahol együtt dolgozhattál a világhírű Desmond Childdal, és ha jól tudom, egy közös számot is készítettetek. Hogyan ismertétek meg egymást?

Amerikában találkoztam vele. Elkezdtünk együtt dolgozni több dalon is. A mostani még nem teljesen publikus, de remélhetőleg egy pár hét múlva teljesen kész lesz, és amint videóklipet is tudunk hozzá forgatni, elérhető lesz mindenki számára.

Milyen volt vele, illetve Amerikában dolgozni?

Természetesen nagyon jó J. Hihetetlen eredményorientált nála a munkamorál. Mindenki nagyon céltudatos volt, segítette a másikat. A közös sikert szem előtt tartva igyekeztünk beletenni ebbe a nagy halmazba.

2015-ben főszerepet kaptál a Grease című musicalben, mennyire tudtál azonosulni Danny Zukóval?

Nem akartam lemásolni John Travoltát. Egyrészt nem is nagyon lehet, másrészt nem is kell. Ráadásul nem egyszerű helyzet, mert ha ugyanazt csinálom, azt mondják, lemásoltam. Ha nem, akkor pedig azt, hogy nem tudtam megcsinálni. Éppen ezért inkább magamból igyekeztem kiindulni, a saját középiskolás éveimből és abból, hogy egy ilyen szituáció belőlem mit hozna ki. A fizikai része erős volt, szinte végig táncolunk és éneklünk egyszerre. Alapvetően nagyon élveztem, és remélem, hogy lesz még belőle előadás.

Melyik áll közelebb a szívedhez, az éneklés vagy a színjátszás?

Inkább a zenekarral és a saját dalainkkal, saját üzenetrendszerünk sokoldalúságának megmutatásával próbálok foglalkozni. A színházat egy gyerekkorom óta tartó örök szerelemnek tekintem, és igyekszem soha el nem engedni.

Láthatunk téged más musicalben is?

Igen, a Madách Színházban a József és a színes, szélesvásznú álomkabát című darabban. Ebből már volt egy jó pár előadás, és bízom benne, hogy lesz jövőre is.

Mikorra tervezed egy új lemez kiadását?

Másfél éve nem volt hallható új dalunk. Ennek viszont nem a tétlenkedés volt az oka. Rengeteg koncerteztünk a zenekarral, és szinte mindennap úton voltunk. Ezért nem a stúdiózás volt az első, nem volt időnk, hogy leüljünk és átgondoljuk a tartalmakat.  Most viszont elkezdtük megalapozni az új szerzemények megírását, ezeket majd élőben fogjuk megmutatni a koncerteken.         

Milyen volt az idei nyarad?

Szerencsére ugyanolyan, mint a tavalyi. A zenekarral igyekeztünk a világ minden pontjára eljutni, és személyesen találkozni a kedves közönséggel. Vittünk új dalokat is. A munka és a fellépések mellett azért volt pár napom a pihenésre is.