„A labda Abu Dhabiban is ugyanolyan kerek”

Interjú Dzsudzsák Balázzsal

Felvette a közel-keleti ritmust Dzsudzsák Balázs. A legértékesebb magyar futballista légiósságának minden percét élvezi az al-Wahda FC csapatánál, a meleghez és a kulturális különbségekhez hozzászokott, a pályán tapasztalt tisztelet pedig még őt is meglepte. Csapattársaival a pályán kívül is megtalálta az összhangot, szabadidejében sivatagi quad túrákra és báránysütésre jár, Dubaiba pedig lassan már hazajár. Dzsudzsák Balázzsal beszélgettünk.  

Lendületbe jöttél az al-Wahda FC-nél. Sikerült felvenni a ritmust?

Ez köszönhető annak is, hogy az időjárás elviselhetőbb lett. De nyilván a csapat minden tagja a mai napig nagyban hozzájárul ahhoz, hogy nagyon jól érezzem magam. Köztudott, hogy ha az ember jól érzi magát az adott helyen, akkor az a munkájában, jelen esetben a pályán is visszatükröződik. Én pedig élvezem minden pillanatát.

Mi volt a legnehezebb a felkészülésben és a beilleszkedésben?

A rettenetesen magas pára, az augusztus és a szeptember kemény volt.

Hozzászoktál már? Hogyan viseled most a meleget?

Október óta nagyon jól érzem magam. Megtapasztaltam milyen az, amikor az ember nem fázik és mindennap süt a nap. Nagyon jó érzés a nappali 30-35 fok és mivel az edzések, meccsek este vannak, így akkor már kellemes, 20-25 fok van, ami a legideálisabb számomra. Ugyanakkor furcsa is volt, hogy karácsonykor 27 fok volt, és papucsban sétálgattunk egész nap. (nevet) Ez volt az első ilyen karácsonyom, de hozzá tudok szokni, Hál’ Istennek!

Mi a különbség a lelátón a szurkolásban egy európai és egy közel-keleti bajnokság között? 

Talán a foci iránti élet-halál szeretetet és azt a fanatizmust tudnám kiemelni, ami nagyon nagy pluszt tud adni egy csapatnak, játékosnak az adott pillanatban. Nyilván nincs olyan hangulat, mint egy válogatott meccsemen, de itt is vannak rangadók, „derby-k”, ahol játszottam 12ezer ember előtt is. Most pedig a bajnokok ligája meccsen 11ezer szurkoló előtt lépünk pályára.

Mik azok a kulturális különbségek, amiket akár a pályán, akár a mindennapi életben tapasztalsz?

A pályán sokkal jobban tisztelik egymást a játékosok, mint bárhol, ahol eddig játszottam. De itt is a labda beszél, és az ugyanolyan kerek. A pályán kívül, valamint az edzéseken is figyelembe kell venni az ima időt, és erre figyelnünk kell nekünk, külföldieknek is. De ez sem jelent különösebb zavart. Tisztelik a vallásukat és mi is.

Mennyit láttál eddig az Emírségekből? Van időd felfedezni az országot?

Dubaiban és Abu Dhabiban mindent látni kell! Nagyon sokan tévhitben vannak, és csak azt gondolják: uhh, itt meleg van, unalmas, már mindent megépítettek, amit lehet, mit lehet itt csinálni… Pedig egyáltalán nem ilyen! Napról napra nő ki valami a földből, hihetetlen fejlődésen megy keresztül az egész Emirátus. Tele látványosnál látványosabb épületekkel, Abu Dhabiban az egyik legnagyobb és legszebb mecsettel, amit valaha láttam, a Forma 1-es verseny helyszínnel, vagy éppen tevegeléssel és szafari túrákkal a sivatagban. Dubait nem hiszem, hogy be kell mutatnom. Viszont ott sokkal nagyobb a pezsgés, több a turista, mint Abu Dhabiban, és ha tehetem, én is Dubaiban vagyok, hiszen mindössze 45 perc autóval.

A csapattársaiddal hogyan szoktatok kikapcsolódni, hova mentek szórakozni?

A csapattársaim már hívtak kinti szabadteres bárány sütésre, sivatagban quados túrára és voltam már állatkertben is velük. És náluk is. Merthogy sok olyan csapattársam van, akinek gepárdja, majma vagy éppen tevéje van otthon. (nevet)

Utazásaid során a pihenést vagy a kalandot keresed?  

Általában mindig a pihenést keresem, de olyan helyen, ahol, ha szeretném és vágyom rá, akkor „élet” is van. Az időjárás és a kényelem a legfőbb szempont számomra. Mielőtt leszerződtem, ide is rengeteget jártam és a decemberi szüneteimet, valamint az újévet is Dubaiban töltöttem. Szeretem, ha nem kell sokat repülőn töltenem, szeretem, ha direktbe tudok repülni oda, ahova szeretnék, a 4-5 óra pedig még határeset.

Van bakancslistás helyed, ahova mindenképp szeretnél eljutni? 

Kimondottan nincs. Voltam már sok helyen, elsősorban a focinak köszönhetően, de nyilván Amerika és Dubai volt eddig a fő célpontom, ha utaztam. Innen majd tervezem, hogy a Maldív-szigetekre átrepülök, mert, ahogy hallom, 3-4 óra alatt elérhető. Mexikót is nagyon sok helyről hallom, de mivel ha nem muszáj, nem nagyon repülök több 10 órákat, így maradtam eddig az említett helyeknél. Majd megyek messzebb a foci után.