Extrém kalandok Afrikában

Afrika már csak természeti szépségeivel és ezerszínű kultúrájával is páratlan élményt tud nyújtani a fekete kontinens szerelmeseinek, de itt azok is megtalálják számításaikat, akik igazi kalandokra és extrém sportokra vágynak. Összegyűjtöttünk néhány nem hétköznapi elfoglaltságot, amit Afrikában űzhetünk, ha a szafarit már kipipáltuk. 

Cápaetetés Gansbaai-ben

Gansbaai a cápák szerelmeseinek a Mekkája. Fokvárostól nem messze található halászfalu ugyanis hemzseg a cápáktól, ezért sok turista látogat el ide, hogy ketrecbe merülve láthassák az óceánok csúcsragadozóját. A ketrecmerülés lényege, hogy a cápákat a lehető legközelebb csalogassák az emberhez, ehhez haldarabokat és vért használnak, amitől a cápák vérszomjassá válnak. Hiába a ketrec, a cápalesés ettől még nagyon veszélyessé tud lenni. A cápák ugyanis teljesen beindulnak miután megérzik a vér szagát a vízben, turbó fokozatba kapcsolnak, hogy villámgyorsan lecsapjanak a csalira. Ilyenkor gyakran előfordul, hogy a cápák a búvárruhába öltözött embert nézik ki áldozatuknak, ezért hihetetlen nagy erővel tudnak nekirontani a ketrecnek, megpróbálva szétmarcangolni a rácsokat, hogy felfalják a bent levőket. Szerencsére, az eddigi tudomásunk szerint ketrecmerüléses cápabaleset még nem volt, de egy dolog biztos: hajmeresztő élmény tud lenni ezektől a nagytestű ragadozóktól egy karnyújtásnyira lenni.

Bungee Jumping a Viktória-vízesésnél

A Bungee Jumping mára klasszikus extrém sportnak számít, ami egyben az egyik legveszélyesebb is, amit kitaláltak. Az egész abból áll, hogy összekulcsolják az ember bokáját, amihez egy hosszú kötelet rögzítenek, hogy leugorhasson egy nagyon magas helyről. Világszerte űzik ezt a sportot, de Zambia és Zimbabwe határán található Viktória-vízesés környéke messze az egyik legjobb hely a Bungee Jumping hódolásnak. Azóta, hogy a ’90-es években felépült a vízesés közelében lévő híd, minden évben több száz turista ugrik le innen, hogy leküzdje halálfélelmét, és átadja magát a szabadesés élményének. Nem árt azonban ugrás előtt meggyőződni arról, hogy a kötél jó állapotban van és jól rögzítették-e, különben könnyen a krokodiloktól hemzsegő Zambézi folyóba találhatjuk magunkat. Pár éve egy ausztrál nővel esett meg a vízesésnél, hogy ugrás közben elszakadt a rögzítő kötele. Csodával határos módon azonban kisebb karcolásokkal túlélte a balesetet és a krokodilok sem falták fel. 

Síelés Namíbiában

Elsőre lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de Namíbia közkedvelt hely a síelők számára. Igaz, itt hó és a hideg helyett homok és tikkasztó hőség várja az extrém sportok kedvelőit. Namíbiában, egészen pontosan Swakopmund környékén találhatóak ugyanis a világ legnagyobb és legmagasabb dűnéi. A homoksíelés attól válik igazán extrém sporttá, hogy minden csúszás után, saját erőből kell megmászni a dűnéket, hogy újra és újra lecsúszhassunk. A hagyományos sílécek helyett itt speciálisan kialakított deszkákat használnak, amelyekkel hihetetlen sebességeket lehet elérni. A homoksíelés máig megdöntetlen rekordját is itt állították fel: 2010-ben egy német férfi 92.1 km/órás sebességet elérve száguldott le a dűnékről. 

Extrém vasalás a Kék Lyukban

Az extrém vasalás egy angol férfi, Phil Shaw agyából pattant ki, ami mára egyre nagyobb népszerűségnek örvend a nem hétköznapi kikapcsolódás hívei körében. Ehhez az úgynevezett „sporthoz” három dolog kell: egy vasaló, egy vasalódeszka és egy extrém helyszín, ahol alapból őrültség vasalni. Afrika pedig tökéletes terep ehhez a sporthoz. Voltak, akik egy szikla peremén, bungee jumping közben, vagy egy vízesés alatt kezdtek el vasalni, egy jó fénykép és video kedvéért. A legőrültebb próbálkozást azonban Egyiptomban, a Vörös-tenger híres Kék Lyukában hajtották végre. A Kék Lyuk páratlan hely, több mint 200 méter mély, amely a búvárok Kánaánjának számít. Csak a legrutinosabb búvároknak ajánlott ide lemerülni, mivel rendkívül veszélyes terepnek számít, ezért nem véletlenül hívják a búvárok temetőjének is.