Szafari az ágyban heverészve

Izgalmas szálláshelyek Afrikában

Az afrikai vadon bejárása egykor embert próbáló kaland volt. Manapság azonban a vastagabb pénztárcájú utazók számára nyitott a lehetőség, hogy egy luxusszafari résztvevőjeként akár az ágyából heverészve figyelje az állatok vonulását. Összegyűjtöttünk néhányat a fekete kontinens legkülönlegesebb szálláshelyei közül.

Singita Sabora Tented Camp – Tanzánia

Az 1920-as évek világát idézi az észak-tanzániai Sabora szafari tábor elegáns kialakítása. A Grumeti Rezervátum érintetlen szépségeire kíváncsi vendégek a tábor 12 „sátorának” valamelyikében készülhetnek fel a Szerengeti aranyló síkságának felfedezésére. Az idézőjel indokolt. Ezekbe a vászonfalú építményekbe nem négykézláb kell bemászni, és a hálózsákot is otthon hagyhatjuk. A Sabora vendégei perzsaszőnyegeken járhatnak, kényelmes, antik ágyban alhatnak, és saját verandájukról kémlelhetik a láthatárt, amihez a személyzet stílusos távcsövet is biztosít számukra. Az afrikai nagyvadak megtekintésére szolgáló kirándulásokon túl kerékpártúrát vagy hőlégballonos utazást is választhatnak a Sabora vendégei. A táborban maradók teniszezhetnek, úszhatnak vagy részt vehetnek egy masszázs kezelésen. 

Matemwe Lodge -  Zanzibár, Tanzánia

Az Indiai-óceán által körül ölelt sziget, Zanzibár az utóbbi ezer évben fontos kereskedelmi központ volt. Megfordultak és letelepedtek itt perzsák, indiaiak, arabok és európaiak is. A manapság idelátogató turistákat azonban nem csupán a sziget összetett és sajátos kultúrája és épített környezete vonzza, hanem az Indiai-óceán ragyogó kék vize, valamint a hófehér, homokos tengerpartok is. Ez utóbbi szerelmeseinek elégíti ki minden igényét a sziget keleti partján elhelyezkedő Matemwe Lodge. A tengerpartra megálmodott, szellős nyitott terekkel a víz felé forduló hotel finoman rusztikus berendezésével a könnyed elegancia kedvelőinek ideális szálláshelye. Mivel a szálloda a Mnemba tengeri rezervátum közelében található, a búvárkodás szerelmesei is megtalálják itt a számításaikat. A szálloda ökotudatos hozzáállást képvisel. A bútorok egy része uszadékfából készült és a villamosenergia egy részét is napelemekkel állítják elő.

Angama Mara - Masai Mara Rezervátum, Kenya

Az Angama Mara tulajdonosai 15 évig próbálták meggyőzni a maszájokat, hogy adják el nekik a Nagy-Hasadékvölgy területén lévő földjük egy különösen gyönyörű kilátással bíró részét - ezen a tájon forgatták egykor a Távol Afrikától című filmet is. A törzs tagjai végül másfél évtized után ráálltak az egyezségre, így megindulhatott az építkezés. Nem meglepő, hogy a hotel tervezéskor a Mara-síkság fenséges látványa állt a középpontban. A vendégek üvegfalú „sátraikból” 180 fokos panorámában gyönyörködhetnek, vagy megmártózhatnak a völgy fölött szinte lebegni látszó medence vizében, sőt egy elegánsan kialakított tűzrakóhely körül is melegedhetnek, miközben az ezerszínű naplementét figyelik. Az Angama vendégei le is merészkedhetnek az előttük elterülő síkságra. Megfigyelhetik a völgy állatait, de léghajós túrán vagy akár egy pikniken is részt vehetnek. A hotel impozáns nemzetközi konyhát visz, és kitűnő dél-afrikai borokat kínál.

Ulusaba Private Game Reserve – Dél-Afrika

A milliárdos Sir Richard Branson szafaritábora egy magánkézben lévő természetvédelmi terület szívében található. A „ulusaba” szó helyi nyelven annyit tesz: „A hely, ahol az ember egy kicsit fél”. Nem véletlen a névadás. Az Ulusaba két táborhelye közül az egyik azokra a magas sziklákra épült, ahonnét az egykori Shangaan harcosok a környező tájat kémlelték. Az Ulusaba másik táborhelye a Mabrak-folyó mentén épült. Némelyik ház a környező ősi fákra van építve, így igazán a vadon szívében érezhetik magukat a vendégek. Ha szerencséje van, a szállóvendég akár vonuló elefántokat is nézegethet az ágyában fekve. Branson semmit sem bízott a véletlenre. Minden szoba visszafogott eleganciával van berendezve, kitűnő anyagok felhasználásával. Nyilvánvaló: az Ulusabában a kényelem a legfontosabb szempont. A szafarin és a kényeztető wellness-élményen túl a vendégek teniszezhetnek, sőt, éjszaka egy profi távcsővel a csillagos eget is megfigyelhetik.

Mandina Lodges - Gambia

A gambiai Makasutu erdőben a legendák szerint sárkányokkal is találkozhatnak azok, akik idemerészkednek. A Gambia folyó mentén elterülő vadonban, ha tűzokádó fenevadakat nem is, de krokodilokat, páviánokat és több, mint 600 madárfajt megfigyelhet az utazó. Az ötszáz hektáros terület élővilága nem mindig volt ilyen gazdag: a nyolcvanas évek végére lecsökkent az erdő területe és kiszorultak az őshonos állatok is. Makasutut az 1990-es évek elején vette birtokba az angol James English és Lawrence Williams, akik mindent megtettek, hogy megőrizzék a vidék gazdag természeti örökségét. Próbálkozásuk sikerrel járt, az évek során megsokszorozódott az erdő fáinak száma, és a vadállatok is visszatértek. Az angol tulajdonosok kényelmes és különleges szálláshelyeket alakítottak ki a folyóparton, amelyek a környék felfedezésének ideális bázisául szolgálnak. A legizgalmasabb talán az a cölöpökre épült tágas lakosztály, amelynek saját kis kilátótornyából jól belátható a Gambia folyó. Vannak vízen úszó, de a dzsungel zöldjében megbúvó lakosztályok is. A tágas szobákban kényelmes ágyak, privát teraszok várják a madárlesen vagy a kenutúrán elfáradt vendégeket.